Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
3.rész

 

Üzenet a jövöből 3.rész

 

Folyamatosan jobbra meg balra forgattam a fejemet. Figyeltem a mellettem húzódó magas beton tömböket amiken különböző zöld levelű növények élősködtek. Némelyiknél volt egy kocka vagy rombuszra hasonlító kihagyás, mintha oda nem jutott volna tégla. Beletelt egy percbe, mire rájöttem hogy azok az erkélyek.

 

- Van hogy azokon keresztül szállunk be az űrhajóinkkal - szólalt meg Aram, önelégülten oldalra húzva a száját mikor látta hogy az erkély szerű valamiket figyelem. Rá néztem majd felhúztam a szemöldökömet. Itt komolyan mindenkinek saját...űrhajója van?

 

- Mi úgy nevezzük hogy Kifutó. Nagyon hasonlít az általatok nevezet erkélyhez. Csak mi nem teregetünk rajta hanem vagy kifekszünk és nézzük a csillagokat meg a naplementét; vagy odaparkolunk az űrhajóinkkal.  - megtorpant és felnézett az égre. Nem a  YX0000-eket figyelte, hanem valami teljesen mást a távolba. Üveges volt a tekintete, amitől elméláztam, és követtem a tekintetét a semmiségbe.

 

Egy darabig csak néztem magam elé. Élveztem ahogy a szél belekap a hajunkba, ahogy felém sodorja Aram illatát, majd  lehunytam a szemem. Olyan volt mintha szárnyalnék. Elképzeltem mi várhat még rám. De nem féltem, inkább izgatottá és lelkessé tett a gondolat. 


- Attól függ mennyire melankólikus valaki - szólalt meg újra hosszú idő után, kizökkentve a gondolataimból.  Felém fordította a fejét.

 

Mosolygott, de ez nem olyan mosoly volt mint az eddigiek, amiktől az ember szíve feltöltődik melegséggel. Ez olyan mosoly volt, amitől az ember szíve összehúzódik fájdalmába. Egy olyan keserű mosoly, amiben látod hogy az illető a szakadék szélén áll, de még így is igyekszik a legjobb formáját hozni. 


Vissza mosolyogtam, valami hasonló, biztató mosollyal. Nehéz volt, mikor azt sem tudtam mi nyomasztja. Szerettem volna megtudni. Bármit megtettem volna hogy a fejébe láthassak és egyszerűen kiolvashassam belőle, de tudtam hogy az még ebben a világban is lehetetlen. De segíteni akartam, mert nem bírtam karba tett kézzel ülve hagyni megfulladni a magányban és abban a valamiben amiről nem tudtam semmit. 


- Na gyere menjünk, még mielőtt meg alszik a tej a szádban - elnevette magát, kacsintott, majd elindult a már megkezdett úton. Először nem értettem miért mondja, majd rájöttem hogy a tátva nyitott számra célzott. 


Zavartan becsuktam a számat, majd össze húztam mikor Aram megtorpanva pár méterre tőlem egy ravasz, kárörömmel teli mosollyal hátra nézett rám a válla fölött.

 

Elpirultam kissé mert zavart hogy ilyen béna, kicsit se szép pózban látott most már ő is, másrészt pedig azért mert elbűvölő volt a mosolya. Dühített hogy így gondolom. De hát mit lehet tenni...tökéletes földönkívüli volt. Sugárzott róla hogy nem ember még akkor is ha emberi alakba volt. 


- Na. Jössz már? - kuncogott dühös arcom láttán, nyilván megint nevetségesen festhettem de nem tehettem róla. Ez voltam én, aki mindig mindenki előtt leégette magát már az első adandó alkalommal.


- Megyek... - mondtam tettet durcasággal.  Igazából ő volt az egyetlen ezen a helyen akibe megbíztam, pedig tudtam, hogy benne se kellene. 


- Csak azért. Mert ha lemaradsz még a végén elrabolnak a földönkívüliek! 


- Hahaha... - mondtam, mintha nevetnék, mire  elmosolyodott. Ezt nem lehet kibírni...iszonyatosan bosszantott, valahol pedig mégis tetszett. 


A továbbiakban újra némán tettük egymás mellett a lépteket, miközben én próbáltam feldolgozni azt amit látok. Aztán feltűnt valami. 


- Hogy hogy nincs senki se az utcákon? - néztem körül gyorsan, hogy biztosan nincs e körülöttünk senki. 


- Sziesztáznak. - olyan egyszerűen jelentette ki, mintha a világ legegyszerűbb dolga volna, hogy az UFO-k sziesztáznak. 

 

- Ti sziesztáztok? Most komolyan? Sziesztáztok? - ismételgetem újra meg újra mint aki nem hiszi el.

 

- Te..., Lucy, mond csak hallottál már arról, hogy ha leigázol egy törzset akkor az erősebbik törzs is átvesz bizonyos elemeket a gyengébbik törzs kultúrájából? - halványan mosolygott, majd rám nézett.

Láthatólag büszke volt magára, vagy egyszerűen csak élvezte az elveszettségemet nem tudtam eldönteni. - Fogalmad sincs mennyi mindent átvettünk az emberektől.

 

- Remek. Még a történelemben is otthon vagytok... - csattantam fel, mintha tényleg kiborítana de igazából csak lenyűgözött mennyivel okosabbak és fejlettebbek mint mi.

 

Aram egy gyönge, hamar elillanó mosollyal díjazta a kitörésemet, de nem fűzött hozzá megjegyzést.

 

- Az előbb említetted, hogy a magadfajtáknak emberi formájuk a lelkükről is mesél. - szólaltam meg félve, hosszú hallgatás után - a fekete szem mit jelent? - kérdeztem némi habozás után.

 

Tudtam, hogy tudni fogja hogy William miatt kérdezem, és ez aggasztott. Sóhajtott, majd lehajtotta a fejét, mintha bántaná amit ki kell mondania.

 

- A fekete erőt, törhetetlenséget, mély érzelmeket sugároz. Az illető szélsőséges, erős akaratú, magabiztos, okos, intelligens, és karizmatikus. Igazi vezető egyéniségek. Ugyan akkor hasonlóan a kék szemű emberekhez, a fekete szeműekben van egy seb ami érzéketlenné teszi őket. Az életük egyetlen egy pontba összpontosul, egyetlen egy célért, és azért hajlandók bármit megtenni. - egy pillanatra elhallgatott, majd felemelte a tekintetét az alattunk futó útról és a szemembe nézett - Williamnak ez a népe, vagyis mi. Szóval mindent meg fog tenni hogy megvédjen minket, ezért mondtam, hogy óvakodj tőle.

 

Csendben voltam. Nem tudtam, mit kellene mondanom. Nyilván sokkal jobban ismerte Williamat nálam, de nem tudtam mit tehet ellenem egy olyan ember, akinek szüksége van tőlem valamire.

 

- Hagyjuk... - sóhajtott, majd tovább sétált. Nem tudtam biztosan, de mintha ideges lett volna. A földbe gyökerezett a lábam. Mi van ha William tényleg olyan amilyennek mondja és tényleg van miért aggódnom? Nem, az lehetetlen! Nem lehet annyira gonosz...

 

- Te is megtagadod az álmokat? Egyetértesz vele? - szóltam utána. Megtorpant egy percre. Mintha gondolkozott volna majd megszólalt:

 

- Én ide tartozom. Ide születtem. Itt érzem otthon magam, és azt teszem amit mindenki más. - nem hittem el hogy komolyan gondolja, de azt sem hazudik.

 

Mintha saját magát győzködte volna hogy ő ide tartozik, és jó neki itt, miközben mindkettőnk tudta, hogy ő egyáltalán nem olyan mint a többi itt élő. Látszott rajta.

 

Tovább sétált, én pedig úgy vágtattam utána mint a lovak, hogy utol érjem. Egy 19. század korabeli fa ajtó előtt állt meg ismét.

 

- Ide jöttünk - közölte izgatott mosollyal, majd kinyitotta az ajtót, oldalra lépet, és jobb karjával mutatott hogy menjek be. Kíváncsian néztem rá, majd elmosolyodtam és felsétálva a kicsi lépcsőfokokon beléptem az épületbe.

 

Odabent minden zöldben pompázott. A falakon gazdag levelű futók és rózsák futottak, előttük egy vagy két- három méteres kihagyásokkal óriási levelű növények álltak, felváltva valami rózsaszín virágú növénnyel aminek akkora volt a feje mint a tenyerem. fejéből pedig csápszerű szárak nyúltak amiken kicsi, tulipán szerű virágok ültek. A helység oldalán pedig egy nagyobb szobai szökőkút díszelgett. A benne lévő víz, kövekről kövekre csörgött, majd egy kis elvezetőbe fojt el a padlón a pult előtt és akörül. A pult mögött pedig egy hatalmas ablak terült el amin úgy terült be a fény hogy az egész teret megvilágította a nap ragyogó fénye. Olyan volt az egész mintha egy dzsungelbe léptem volna be.

 

A falak mellett aztán megpillantottam a barna, kör alakú asztalokat. Két, és három székes asztalok sorakoztak egymás után. Leültünk az egyikhez. Sóhajtottam majd körülnéztem.

 

- Ez arra a helyre hasonlít ahonnan te is származol? - kérdeztem, miközben még mindig a helyet figyeltem.

 

- Nagyjából. Ott is rengeteg a fa. A tölgy, a bükk, és a fenyő, a páfrányok...Hatalmas növények, és az egész zsong a patak csobogástól, a vízesések hangjától ami egy hatalmas tóban ér véget mindennek a közebén.

 

- Szeretsz ott élni? - kérdeztem végül, mielőtt még bármi mást mondhatott volna.

 

- Azt hiszem igen. Tudod, ott nincsenek háborúk, nincsenek problémák. Csak a madarak a fejünk felett, a szellő finom süvítése, a szirének éneke, éjszaka a farkasok üvöltése; olyan mintha valóban élnénk. Itt viszont ha körbe nézek nem látok más mint a halált. A természetet amit a te és az én fajtám sikeresen kiirtottunk. Ha behunyom a szemem - lassan becsukta szemét - látom ahogy az általunk kiontott emberi vér végig csöpög az ültetett fáinkon, végig csorog az utcán, a házak falán... - kinyitotta a szemét. Az arcára bánat ült - Mintha ez az egész hely is attól bűzlene...

 

Mielőtt még bármit mondhattam volna egy robot szerű valami termett mellettem. Kicsi volt, és aprócska kis karját fekete vezetékek kötötték össze sötét türkizre festett vas testét. Szemei érzékelőkből és lézerekből álltak. Aranyosnak találtam.

 

- Szabad valamit? - kérdezte gépiesen. Semmivel sem volt másabb a hangja az igazi pincéreknél csupán annyi, hogy ő nem csak úgy nézett ki mint aki nem nem él: ő valóban nem élt.

 

- Igen. Én innék egy kávét és kérnék még valamit enni, amit te gondolsz és... - rám nézett.

 

- Ugyan ezt kérem én is. - mondtam helyette is.


A robot megfordult és lánctalpú kerekein vissza gördült a pulthoz, hogy aztán pár perc múlva vissza térhessen a rendelésünkkel.

 

Egy hatalmast tálat hozott rajta hasábburgonyával, kockákra vágott petrezselymes krumplival, rizzsel, répával, különféle zöldségekkel,  négy-öt darab főt tojással, paradicsommal,uborka szeletekkel, főt- és rántott hússal, valamint hallal. 

 

- Köszönjük - mondta udvariasan Aram, majd a robot meghajolt, és a mellkasára tett kijelzőn keresztül közölte velünk az árat, majd kinyitotta száját, Aram pedig bedobta rajta az aprót. A robot megköszönte, aztán eltünt mintha ott se lett volna. 


- Látom a kávét is megtartottátok - mosolyogtam, majd a kávé felé biccentettem a fejemmel. Egy szelíddel mosollyal belekortyolt a kávéba, miközben alig észrevehetően bólintott. 

 

Pár percig csendben kortyolgatta a kávéját, én pedig csendben bökötten a tányéromra kiszedett húst, és krumplit. Williamon járt az eszem. Újra és újra lejátszottam magamban a kép sorokat. A Laborban történteket. A P38-as képe úgy égett bele a retinámban, hogy tudtam soha többet nem fogom elfelejteni.

 

Elvette az étvágyam. Remegett a villa a kezemben, amikor arra gondoltam, hogy az az ember megfosztja az embereket a vágyaiktól és az álmaiktól. Dühös voltam, és szerettem volna egyszerűen nyakon szúrni ezzel a villával habár nem voltam biztos benne hogy hatással lenne rá. 

 

Csak egy pillanat műve volt, de ahogy Aram a kávéscsészét a kávés tálra helyezte, gondolataim más fele siklottak. Kezem abba hagyta a remegést, és felkaptam a fejemet, mintha valami nagyon fontosat akarnék mondani. S így is volt. Eszembe jutott az arca, a hangja, az üveges, elégedetlen tekintete, a karón döfött szíve. 

 

- Miért hagyod hogy William parancsolgasson neked? Kije vagy te neki hogy így bánhat veled? - kérdeztem előre hajolva az asztal fölött. A hangom több érzelmet mutatott meg belőlem mint amennyit szerettem volna. Jegesnek akartam tűnni mint William, de én nem William voltam. Nagyon nem. 

 

- Nem hiszem hogy sok közöd van hozzá - válaszolta olyan hűvösen, hogy azonnal hátra dőltem a székemben, és úgy döntöttem nem vitatom tovább. Mikor felnézett rám azok a kék szemek amik azelőtt simogattak most szikrákat lövelltek felém. Utasítottak hogy ne kérdezősködjek, de ettől csak még inkább furdalta az oldalamat. Az egész csak egy pillanat volt, mert utána rögtön vissza fordította tekintetét a tányérra. Sóhajtottam. 

 

- William nagyon sokat tett a népünkért. Értem is. Ezért tartozok neki. Valamint ő a főnököm, ezért jár neki a tisztelet. - újra felnézett rám - Ha ő nem lenne én már rég halott lennék. És nem csak én, hanem mindannyiunk. Az életemet köszönhetem neki, ezért akármit kér tőlem, megteszem. - megértettem. De akkor is idegesített hogy hagyja magát így kihasználni. 

 

- Bocs nekem csak nem tetszik ahogy bánik veled...jobbat érdemelnél - motyogtam, fel se nézve rá, a villámmal játszva. 

 

- Lehet - suttogta, alig hallhatóan, inkább magának mint nekem - Egyébként - nyelt egy nagyot. Tudtam hogy terelni próbálja a témát - Hogy is kerültél pontosan ide? Azt már mondtad hogy egy tesi órán voltál de..hogy? Már vagy egy éve próbálkozunk, és eddig senki sem reagált a jelekre. 

 

- Milyen jelekre? - kérdeztem kíváncsian. 

 

- Többféle kép próbálkoztunk. Próbáltunk párhuzamos univerzumokat létrehozni, illetve fekete lyukakat ültetni bizonyos tárgyakba a múltba egy gépen keresztül. Úgy működik mint egy tölcsér. Az egyik szája itt van, a Laborban, annál a gépnél amit te is láttál, a másik pedig a Te világodba. Ha a tükör repített ide, valószínűleg azon keresztül sikerült ide jutnod. 

 

- Akkor egyértelmű. Tisztára mint az Alice csodaországban... - megráztam a fejem, mert hihetetlennek tűnt, hogy úgy lettem apró majd újra nagy, és kerültem 4015-be, hogy észre se vettem. Villámcsapásra. Tisztára Alice csodaország tényleg. 

 

- Az meg micsoda? - grimaszolt Aram, mintha kínaiul beszélnék - Mindegy - rázta meg a fejét, mintha valamit fontosat gyorsan el akarna mondani - Csak azt nem értem miért egyedül te reagáltál rá - az állához emelte az hüvelykujját. Látszott rajta hogy komolyan izgatja a téma, és ettől én is kíváncsi lettem. 

 

- Ki tudja? - vontam vállat, majd egy szelet húst emeltem a számba. 

 

- De még mindig nem válaszoltál. Hogy kerültél pontosan ide? - kérdően emeltem rá a pillantásom. Nem értettem miért érdekli őt ez annyira. 

 

- Bocsi, csak kíváncsi vagyok és szeretnék többet meg tudni rólad. Meg hát olyan ritkán cseverészek emberekkel - furcsa volt ezt így hallani. Elmosolyodtam, majd próbáltam felidézni. 

 

- Nem emlékszek már kristály tisztán. Azt tudom, hogy egyedül voltam. Szekrényt ugrottunk. Mindenki teljesítette a várt szintet... - elkacagtam magam. Nem a jóízű nevetés volt, ha nem olyasfajta amit kínjában csinál az ember - kivéve persze engem. Akárhányszor próbáltam mindig leborultam. Volt hogy még a dobtantóról se mertem elugrani...Nem érdekelt ha egyest kapok vagy ha kinevetnek mert tudtam hogy nem az életem múlik rajta, de nem engedtek. Bent kellett maradnom, amíg rendesen meg nem tudom csinálni. Mikor már azt hittem talán megtudom csinálni, olyan erősen zúgtam le róla, hogy utána nem tudtam fel kelni a szekrény elé tett szőnyegről. Sajgott a gerincem és a fejem. Csak feküdtem ott mint egy rakás szerencsétlenség, és próbáltam csöndben maradni, miközben a tanárnő ordított hogy keljek fel és csináljam még egyszer...aztán oda jött hogy megnézze mivan. Mikor látta a gerincemen a nyomokat sóhajtva azt mondta mára elég volt majd holnap folytatjuk és kiengedett az öltözőbe. A hajamat tűztem föl a tükörnél. A szememet figyeltem, mert vér vörös volt a sírástól.  Gyengének, és erőtlennek éreztem magam. - magyaráztam, egy pillanatra sem nézve az arcára. Nem akartam látni a szemét. Az undort, vagy a karörömét miközben a nevetségesen szánalmas történetemet hallgatja. Nem akartam hogy tudjon erről, és megbántam hogy elmondtam. 

 

- Egyszerűen életképtelennek - mondtam végül, vállat vonva. Sóhajtottam egyet halkan, majd fölnéztem rá. A szemébe olyasfajta megértés tükrözött amitől megdobbant a szívem. S akkor eszembe jutott hogy ő ugyan ezt érezheti Williammal kapcsolatban, akinek szinte lehetetten megfelelni. 

 

- Nem vagy életképtelen attól mert nem vagy képes átugrani egy szekrényt. Az élet nem erről szól. Az élet arról szól, hogy újra és újra megpróbálod átugrani akkor is ha tudod hogy nem fog sikerülni. Te újra és újra megpróbáltad nem igaz? - ne! ne mondj nekem ilyeneket! mert ha álmodok szörnyű lesz felébredni ebbl az álomból.... 

 

- Az semmiség - ráztam meg a fejem - Órán voltunk. Ezt kellett tennem. - mosolyogtam. 

 

- Én nem próbáltam volna meg még egyszer ha először nem sikerül. - motyogta, letéve a villát a kezéből - Viszont az életbe ugyan úgy muszáj próbálkozni azokkal a dolgokkal is amiktől félünk, mint tesi órán. Különben megfagyunk az időbe, és a saját félelmeink rabjai leszünk. - annyira komolynak tűnt, annyira valóságosan emberinek, hogy leesett az állam. Lehetetlen hogy ne ember legyen...Egyszerűen lehetetlen...

 

- Mi vagy te? Valami filozófus? Vagy tudós? Vagy pszichológus? - kérdeztem nevetve, enyhítve a feszültségen.

 

- Igazából tudós. - mosolyodott el. Büszkeséget láttam sugározni az arcában, és egészen biztos voltam benne, hogy ez az élete. - Én fejlesztettem ki szinte mindent, amit most a Földön használunk. A robotokat, a YX0000-okat, az időgép, a Kifutó... - sóhajtott - de még így is sok dolog van amit kudarcot vallok. Például nem tudok fegyvereket tervezni amik a Földön is hatásosak. Képtelen vagyok rájönni hogy működnek azok a pisztolyok... - láttam hogy erősebben szorítja a villát - az én dolgom lenne rájönni hogy működnek. És ha meg tudnám tenni nem kerülnének újabb ember életek veszélybe...Az én hibám! - ledobta vagy kiejtette a kezéből a villát nem tudtam eldönteni de az hangos cserenéssel ért a tányér széléhez, amitől ugrottam egyett. Nem gondoltam volna hogy van egy ilyen oldala is... 

 

- Minden rendben lesz, hidd el! - mosolyogtam rá szelíden, és biztatóan, mikor újra magamhoz tértem a kábulatból. 

 

- Nem érted... - megrázta a fejét - Csalódást okoztam. Mindenkinek. - rám nézett a tenyérbe temetett arcáról - Ha a népnek vagy neked bármi bajod esik, azért egyedül magamat okolhatom, mert nem próbálkoztam elégszer. Mert nem voltam elég jó... - nem tudtam mit mondhatnék erre. 

 

- Ne legyél ilyen pesszimista! Te tökéletes vagy! Feltaláltál olyan dolgokat amiket a társaid még elképzelni sem tudtak! Megértesz olyan dolgokat, amiket ők nem! Értelmesebb vagy bárkinél...ha te nem tudsz segíteni rajtuk, senki sem tud... - motyogtam - Csak őrizd meg a hiteted és ne add fel! - mondtam, elmosolyodva megsimogatva a fejét - S ne vágj ilyen szomorú képet - felnézett rám - Tudod csak pozitívan! - kacsintottam, mire ő is elmosolyodott. Soha életemben nem voltam még magamra olyan büszke mint akkor, amikor újra láthattam a mosolyát. 

Még nincs hozzászólás.
 
Üzenet a jövőből

Hi! 
A nevem Saver. 16 éves vagyok. Már kis gyerekkorom óta szenvedélyesen rajongók az írásért szeretném ennek szentelni az életem de ahoz fejlődnöm kell. Ez az oldal nagy részben ezért jött létre. Az egyik regényemnek szánom amit szeretnék befejezni, csizolgatni, és ha egyszer lesz lehetőségem rá akkor könyvben kiadatni. Ezért fontos lenne hogy véleményezzétek. Tényleg szeretném jóra, és minden tanácsot szívesen veszek kezdő íróktól, haladóktól, és amatőröktől egyaránt mert tudom hogy van még mibe fejlődnőm tényleg helyesírásban és keményen szeretnék dolgozni hogy jobb és jobb legyek, de segítségre és véleményekre van szükségem ehhez úgy hogy nagyon szeretnék minden erre tévedt megkérni hogy segítsetek nekem! 

CSS Codes

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre